Feliratkozás hírlevélre:
Javascript DHTML Drop Down Menu Powered by dhtml-menu-builder.com


A Yogashop webáruház azért jött létre, hogy segítse a jóga eszközök használatának terjedését Magyarországon és megkönnyítse a jógázóknak és jógatanároknak az eszközök beszerzését. Ennek kialakításában, felmérésében leginkább a vevők segíthetik munkánkat, ezért is biztosítottunk lehetőséget e-mailes kapcsolatra.
Így folyamatosan figyelemmel tudjuk kísérni pozitív és negatív véleményüket, a termékekkel és szolgáltatásainkkal kapcsolatos igényeiket, esetleges reklamációikat.
Reméljük, hogy áruházunk választékával, valamint szolgáltatásaival elégedett lesz, és további érdeklődésére számíthatunk. A rendelések teljesítésére az itt közölt feltételek érvényesek.


Tudnivalók

 

Kedves Érdeklődő!

Köszöntjük az első magyarországi jógázáshoz szükséges eszközöket forgalmazó Web-áruházban.

A jóga gyakorlása a mai világban nagyon népszerûvé vált, mivel kortól, nemtől, vallási hovatartozástól függetlenül hatékonyan használható életünk teljesebbé tételére. Általa testileg és lelkileg kiegyensúlyozottabbá válhatunk, így teljesebb, tevékenyebb és békésebb életet élhetünk. A különféle eszközök használata egyre jobban elterjed a jóga gyakorlásában, mivel egyre több oktató ismeri fel a segédeszközök hasznosságát a pontosság, a fejlődés és a biztonságos és egészséges gyakorlás területén.
A célunk az, hogy
minden eszközzel támogassuk ezt a szemléletet.
Akár egyéni gyakorló, akár jógatanár valaki, hozzánk egyaránt fordulhat a legkülönbözőbb jóga eszközök tekintetében. Fontos szempont volt számunkra az is, hogy lehetőséget nyújtsunk a jógastúdiók és fitnesz termek jóga-felszereltségének fejlesztéséhez.

A széles választék egyedülálló hazánkban, amelyet rendkívül magas minőség jellemez. A legtöbb termék az ahimszá, a nem ártás jegyében teljesen természetbarát eljárással készült és Oeko 100-as minősítéssel rendelkezik. Ennek a színvonalnak megfelelnek az általunk gyártott eszközök is.
Árainkban igazodtunk a hazai jógázók pénztárcájához, hogy Magyarországon is elérhető áron lehessen hozzájutni jóga eszközökhöz.

A jelenlegi választék folyamatosan bővülni fog a jógázók kívánságainak és igényeinek megfelelően.

Minden eszközt alapos próbának vetettünk alá a
PURNAM yoga & selfness stúdióban és csak olyanokat kínálunk, amelyeket magas minőség jellemez és amit mi magunk is szívesen használunk. 


A Web-áruház lehetővé teszi, hogy otthonról vásároljon, a házhoz szállítás pedig jelentősen megkönnyíti és kényelmessé teszi a vásárlást.

Reméljük Ön is elégedett a kínálattal, a szolgáltatások színvonalával, és rendszeres vásárlóink között üdvözölhetjük.

Vissza a lap tetejére!

 

Vevőszolgálat és Céginformáció

A www.yogashop.hu a PURNAM yoga & selfness
jógaeszközök divíziója. Nyitvatartási rendünket úgy alakítottuk ki, hogy igazán kényelmes legyen a vásárlás!

Vevőszolgálat elérhetőségei:

+3620-323-8265

info@yogashop.hu; www.yogashop.hu

Elérhetőség: munkanapokon 9.00-17.00

 

Érdeklődés és információ, megrendelések fogadása, kiszállítások és postázások koordinálása, számlázás, viszonteladói feltételek. Ha bármilyen kérdése merülne fel a termékeinkkel és szolgáltatásainkkal kapcsolatosan, ha bármilyen észrevétele van, kérjük, konzultáljon vevőszolgálatunkkal.

Árukiadás:

PURNAM yoga & selfness

1141 Budapest, Szugló u. 106
0620-357-3823
www.purnam.hu

Vissza a lap tetejére!

 

Rendelés

A megrendelés történhet
elektronikus úton:
info@yogashop.hu,

telefonon: +3620-323-8265


elektronikus vásárlás:

Tegye a megvásárolni kívánt termékeket a kosarába, majd kattintson a Mi van a kosárban? gombra. Ha módosítani szeretné megrendelését, itt még megteheti. Véglegesítés után kattintson a Megrendelem gombra. Javasoljuk, hogy teljes körű regisztrációs adatokat adjon meg, hogy ha szükséges, ügyfélszolgálatunk a lehető legrövidebb időn belül fel tudja venni Önnel a kapcsolatot. Adja meg szállítási és számlázási adatait is.
A Yogashop a megrendelés fogadásáról a pontos és gyors tájékoztatás érdekében e-mailben, telefonon, vagy sms-ben küld visszaigazolást. Ez a visszaigazolás azt nyugtázza, hogy megrendelése eljutott hozzánk és innentől válik érvényessé. Az esetlegesen felmerülő csomagolási, szállítási és fizetési feltételek is egyeztetésre kerülnek. Lehetőség szerint kérjük jelezni (elektronikus úton történő megrendelés esetén a megjegyzés rovatban) a kívánt fizetési és szállítási módot, hogy a megrendelés teljesítése mihamarabb megtörténhessen. Az elektronikus megrendelőn jelenleg is dolgozunk, hogy kézbesítési díjainkat a rendszer automatikusan kikalkulálja a vásárlás során. Amíg a rendszer újítása folyamatban van, addig e-mailben  és telefonon adunk tájékoztatást és kérünk egyeztetést.


Nagyobb értékű megrendelés esetén az esetleges kedvezményekről érdeklődjön elérhetőségeinken.

Számlázó:
Purnam YS Kft.
1141 Budapest, Szugló u. 106
Cégjegyzékszám: 01-09-944333
Adószám: 22910354-2-42

Vissza a lap tetejére!

 

Szállítási feltételek

 

Szállítási határidő:

A kiválasztott és megrendelt termékeket a lehetőségekhez képest pár napon belül, vagy a megrendelését követő visszajelzésünk alkalmával egyeztetett időpontban veheti át. Mivel áruválasztékunk széles és több forrásból származik, egyes termékek beszerzése tovább tarthat, ekkor a szállítás a legnagyobb szállítási határidőhöz igazodik és a termékeket egy csomagban küldjük. Amint rendelése szállítható, vagy személyesen átvehető, értesítést küldünk.

 

Szállítási módok


Postai utánvét: vidéki és budapesti vásárlóink is igénybe vehetik. Főként az 5 kg alatti és 50.000 Ft-nál nem értékesebb megrendeléseknél javasoljuk. Az utánvét összegét Ön a csomagot átadó postai dolgozónak fizeti ki, amely összeg együttesen tartalmazza az áruszámla értékét és az utánvétes csomagolási- és szállítási költséget.

A megrendelésre vonatkozó várható postai utánvét díját önnek a megrendelést visszaigazoló egyeztető levelünkben feltüntetjük.

Házhoz szállítás: vidéki és budapesti megrendelőink is választhatják ezt a szállítási módot, melyet főként az értékesebb és sérülékenyebb áruk szállításához javasolunk, illetve ha már hamarabb használatba szeretné venni az eszközt.

A házhozszállítás várható díját önnek a megrendelést visszaigazoló egyeztető levelünkben feltüntetjük.

Kérjük a csomagot kézbesítéskor a kézbesítő (postás/futár) előtt megvizsgálni. Ha sérült a csomag, kérjük, hogy ne vegye át, hanem a kézbesítővel szíveskedjen egy jegyzőkönyvet felvetetni a sérülésről. Erre a jegyzőkönyvre a későbbiekben szüksége lesz a vevőszolgálatunkkal kapcsolatos ügyintézés során.

A termékek személyes átvétele átvevőpontjainkon: Lehetőség van arra is, hogy a megrendelést valamely átvevőpontunkon személyesen vegye át. Ebben az esetben azonban a rendelés feladását követően időpont egyeztetésre is szükség van munkatársainkkal, hogy az átvételkor biztosan raktáron legyen a megrendelt áru.

Csomagolási költség: a vevőt terheli. A csomag méretétől függ, ezért a visszaigazoló levél tartalmazza majd a pontos csomagolási árat. Ez általában 300-3000 Ft között mozog. A csomagolási költségeket cégünk banki átutalással történő fizetés esetén átvállalja.

 

Fizetési feltételek


Készpénz

Postai utánvét: 1000-3000Ft-ig terjed. Fizetés az áru átvételekor a kézbesítőnek történik készpénzben.

Átutalás: A vevőszolgálati munkatárssal való egyeztetés után van lehetőség átutalásos fizetésre is. 40.000 Ft feletti vásárlásnál minden esetben kizárólag átutalással való fizetésre van mód. A pénz számlára érkezése után küldjük el Önnek a terméket.
Bankszámla szám: CIB Bank, 10700581-65680926-51100005

Vissza a lap tetejére!

 

 

Szavatosság

Megbízható minőség
: Azt, hogy Ön az árfekvéssel arányos, legjobb minőségű árut kapja, folyamatos, szigorú ellenőrzéssel biztosítjuk. A használattal és a termékek kezelésével kapcsolatban Vevőszolgálatunk munkaidőben mindig rendelkezésére áll.

Minden termék minőségét a feladás előtt ellenőrizzük, azonban ha ön mégis hibás terméket kap kézhez 8 napon belül visszaküldheti nekünk és mi azt kicseréljük. Ilyenkor az újraküldés postaköltségét mi álljuk. Kérjük, hogy ilyen esetben a terméket ne utánvétellel küldje vissza, mert azt nem áll módunkban átvenni. Ilyenkor a visszárut egyszerű csomagként „kísérőlevél belföldi postacsomaghoz” zöld színű nyomtatvánnyal szíveskedjen címünkre feladni. Kérjük hogy minden reklamációt szíveskedjen írásban elküldeni nekünk.

A számlát vagy másolatát és a reklamált terméket kérjük személyesen visszahozni, vagy postai úton visszaküldeni. Jogos reklamáció esetén az árut ingyenesen kicseréljük. Az áru átvételétől számított 8 napon túl visszavásárlásra nincs lehetőség.


A szavatossági igény a számla bemutatásával érvényesíthető, a vásárlást követő 2 éven belül, ha a meghibásodás a vásárlásnál már meglévő gyári hibából keletkezett. Az első hat hónapban a mi feladatunk a kifogás intézése. Hat hónapon túl a kifogás rendezéséhez forduljon az illetékes fogyasztóvédelmi szervhez. Szavatossági igény elfogadása esetén a fogyasztó által elvárható rendeltetésre figyelemmel javítást, cserét, kártérítést kell lehetőség szerint 15 napon belül biztosítani. Szavatossági igény benyújtásáról minden esetben jegyzőkönyvet kell kiállítani, melynek tartalmaznia kell a vásárlással kapcsolatos adatokat, valamint a kifogás tényét. Ezen igényével keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Az eladó szavatossági és jótállási felelősségére a Ptk-ban és a 49/2003. (VII.30.) GKM rendeletben foglaltak az irányadóak.

 

Vissza a lap tetejére!

 

Elállás joga

 

Minden vevőnek a vásárlástól számított 8 munkanapon belül elállási joga van, amely a következő feltételekkel vehető igénybe:

 

  • Az elállási jog minden termékre vonatkozik, ami gyári, minden csomagolási és termékelemet tartalmazó csomagolásban érkezik vissza hozzánk. Elállásra vonatkozó igényét azonban e-mailben vagy személyesen kell bejelentenie.
  • Az áru ellenértékét a termék személyes visszajuttatásakor azonnal visszafizetjük. Amennyiben postán, vagy futárszolgálattal küldi vissza a terméket legkésőbb az áru megérkezését követő 5 munkanapon belül visszautaljuk az összeget a vevő által megadott bankszámlaszámra.
  • A visszatérítés ugyanakkor nem vonatkozik a házhoz szállítási költségekre, valamint a termékek visszajuttatásának költségeire, melyeket a megrendelőnek kell viselnie.
  • Abban az esetben, ha a terméket a vevő használatba vette, és/vagy nem tudja hiánytalan csomagolásban, karc-, és sérülésmentesen visszajuttatni nekünk, nem tudjuk vállalni a termék visszavásárlását, ezért azt visszajuttatjuk a vásárlónak, a vevő költségére.
  • Amennyiben a termékről felbontás után a futár vagy postás jelenlétében derül ki, hogy bizonyítottan sérült, és a sérülés az áru átvételét megelőzően keletkezett, a termékre 8 napos cserelehetőséget biztosítunk. Ebben az esetben a sérülést a futár vagy postás által felvett jegyzőkönyvvel igazolhatja.

 A kellékszavatossági igények a szerzői jogi védelem körébe eső tevékenység során létrejött termékekre (hanglemezek, hangkazetták, VHS filmek, DVD, könyvek stb.), valamint a használata során elfogyasztott termékekre nem érvényesíthetők.

Pénzvisszafizetés esetén a számlát mindenképpen küldje vissza!

Visszaküldött áruk vételárát postafordultával, de legfeljebb 5 napon belül visszautaljuk vagy postai úton visszaküldjük. A szállítási költséget nem áll módunkban visszafizetni.

 

Figyelem!!! A személyesen vásárolt termék(ek)re a pénz visszafizetési garancia nem vonatkozik, viszont a hatályos előírásoknak megfelelően, az itt vásárolt termékekre is ugyanúgy vállaljuk szavatossági kötelezettségünket, mint utánvétes vásárlás esetén.

Az elállási jog gyakorlására vonatkozó 17/1999. Kormányrendelet szövegét itt olvashatja!

Vissza a lap tetejére!

 

Adatvédelem

 

A www.yogashop.hu üzemeltetője, a Purnam YS Kft ezúton tájékoztatja Önt, hogy adatait a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja. Adatait harmadik félnek nem adja át, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél alvállalkozóként működik közre (pl. a futár) a megrendelés teljesítésében. Ekkor azonban, az alvállalkozók az általunk átadott személyes adatokat semmilyen módon nem jogosultak megőrizni, felhasználni, illetve további személyeknek átadni.

 

Adatainak kezelésekor az Adatvédelmi Törvénynek megfelelően járunk el.

 

Vásárlóinknak a rendelés folyamán meg kell adniuk személyes adataikat (név, cím, telefonszám,
e-mail stb.). Ezeket az adatokat kizárólag a megrendelések pontos teljesítése érdekében kérjük és tároljuk. Ügyfélszolgálatunk az Ön adatait arra használja, hogy szükség esetén felvegye Önnel a kapcsolatot, és teljesítse a megrendeléseket, pl. egyeztetve a szállítás időpontját.

Nevének, címének és e-mail címének felhasználását addig tekintjük folyamatosnak, amíg Ön írásban vagy telefonon ezt le nem tiltja.

Vissza a lap tetejére!

A Yogashop.hu árlistája

Az Árudában minden termék mellett a bruttó eladási ár található.

Honlapunkat érdemes nyomonkövetni!
Minden hónapban egy akciós yogashop termékkel kedveskedünk vásárlóinknak, melyet jelentős engedménnyel kínálunk. Nézze meg!

Egyéb kiárusított termékeinket is könnyen megtalálhatja az árudában kedvezményes árral feltüntetve, ill érdeklődjön vevőszolgálatunkon vagy stúdiónkban.

 

A kínált termékeink ára esetenként fölfelé és lefelé is eltérhet az interneten található áraktól!


Vissza a lap tetejére!


 

Yogashop.hu
Átvevő pontunk: 1141. Budapest, Szugló u. 106.
Purnam Yoga & Selfness - www.purnam.hu
Telefon: 06 20 323-8265
E-mail: info@yogashop.hu